Rücskösfarkú disznódelfin - Bridget

A rücskösfarkú disznódelfin vagy más néven indiai tengeridisznó (Neophocaena phocaenoides) az emlősök (Mammalia) osztályának a cetek (Cetacea) rendjéhez, ezen belül a fogascetek (Odontoceti) alrendjéhez és a disznódelfin-félék (Phocoenidae) családjához tartozó Neophocaena nem egyetlen faja.Némely szakértők 3 alfaját különítik el: a kínai Jangce folyóban élőket, Japán és Korea tengerparti vizeinek állatait, és az Ázsia egyéb részein élőket. Nemrégiben Laoszban is fölfedezték, és valószínűleg előfordul még Ausztrália északi részén. Lehet, hogy Japánban északabbra is megtalálható.
Testhossza 1,2 - 1,9 m, tömege 30-45 kg. A legkisebb cetek közé tartozik. Félénk, nehezen észrevehető állat, kivéve a Jangce folyót Kínában, ahol gyakran látják, mert igen sűrű a csónakforgalom. Mozgékony állat, a felszín közelében, gyorsan, szökellve úszik. Soha nem távolodik messze a parttól, még a sekély árapály zónában is megél. Elterjedési területén az egyetlen disznódelfin, és az összes közül csak ennek van domború homlokzsírpárnája. Hátúszója nincs. A kúposfejű delfin hasonló alakú, de zömök hátúszója van. A belugára szintén emlékeztet, de elterjedési területeik távol esnek egymástól. Testük színe pusztulásuk után sötétedik, ezért a régebbi leírások - melyek elhullott állatok alapján készültek - tévesen feketének említik. Az viszont tény, hogy testszínük az életkorral valamelyest sötétebbé válik. A fajt eredetileg egy Dél-Amerikából származó példány alapján írták le, de ez a lelőhely valószínűleg téves cédulázáson alapult.
Tápláléka halakból, kalmárokból vagy polipokból és világító krillekből vagy egyéb rákokból áll. Amikor felszínre emelkedik, alig fodrozza a vizet, hajlamos az oldalára fordulni. Általában 3-4 gyors, egymást követő légzés után kb. 1 percre merül le, majd gyorsan ismét a felszínre jön. Néha kémlelődik, fejét és testének egy részét a víz fölé emeli. Fogságban tanítható, hogy magasra a levegőbe ugorjon, de a természetben ilyen mutatványt ritkán végez. A borjak anyjuk hátoldali tarjába kapaszkodva lovagolnak, és általában velük együtt jönnek a felszínre, ha azok felemelkednek lélegezni. Átlagos csoportmérete 1-10 példányból áll, de a táplálék gazdag területeken 50 egyed is összeverődhet.