Ismertető:

„Olaszország gyáva és csak a spagetti érdekli, Amerikának hőskomplexusa van és zabálja a hamburgert, Oroszország vodkát vedel és terrorizálja környezetét, a borimádó Franciaország mindenkit hanyatt döntene, aki él és mozog” – olvashatjuk a kötet sztereotípiákat sem teljesen nélkülöző izgalmas fülszövegében, amely egyébként ravaszdi módon a „sajátos japán humor” – kb. a lédús magyar kókusz – élményét is beígéri a leendő, vagyis tudatlan olvasónak. Maga a sztori (értsd: a Történelem) stripszerűen, amolyan nanoesemények (vagyis háborúk, diplomáciai konfliktusok, háttéralkudozások) segítségével tipeg előre – és sokszor sajnos elviselhetetlenül töménynek, sőt élvezhetetlennek bizonyul, mintha legalábbis saját használatra készült volna.

A sem túl nagy eredetiséggel, sem tökéletes megvalósítottsággal nem vádolható Hetalia azonban valamit mégis rettenetesen telibe talál: a nemrég megjelent harmadik kötet rövid idő alatt nagyjából félmillió példányban fogyott el Japánban, a korábbiak pedig az egymilliós álomhatárt is régen átlépték már. Azután itt vannak a különböző kísérőjelenségek: a seregnyi Hetaliás rajongói klub, a hetaliás „cosplayek” – egy adott manga- vagy anime-szereplő ruházatát-kinézetét felöltő csúcsrajongók –, illetve még mondani is felesleges, a Hetalia-anime (japán animáció). Nem túlzás tehát amolyan Hetalia-lázról beszélni – méghozzá lassan itthoni viszonylatban is.

A várható hazai siker legfőbb okai között nyilván nem szerepel majd, de azért érdemes megjegyezni: a Hetalia rólunk, magyarokról sem felejtett el megemlékezni. Himaruya Hidekaz kissé bumfordi lényeglátása szerint „Magyarország Ausztria felesége, de gyerekkorában fiúnak hitte magát” – hogy manapság, a grandiózus örihari után ugyebár közel száz évvel micsoda (fiú, lány, pulikutya, esetleg libamájkonzerv?), azt majd nyilván egy későbbi kötetből tudjuk meg.

by: Népszabadság