Következmények


  Zeras-sama tűsarkú cipőben kopogva végigfutott a palotájának ezernyi sötét folyosóján, lobogott utána a hosszú ezüstszőke haja, és a szoknyája, az arcán pedig olyan kifejezés ült, mint egy óvodás gyereknek ha új játékot kap: fültől-fülig ért a szája.
- Xellooooooooooos-chaaaaan! - kiáltotta majd kezének egyetlen suhintásával berobbantott egy ajtót.
  A szobában lévő kisfiú a falig repült, majd lehuppant a földre.
- Anyuuu... - a fejére tette a kezét, bizonyára beverte.
- Erre most nincs idő! - Zeras-sama odarohant felkapta, és a kezénél fogva húzni kezdte kifelé, Xellos szinte lobott utána. - Gyere, gyere, gyereeee!
- De...mi...? -durr egy sarok* - Anyu, mi a...? -csatt egy fal- Mi van máááááár? - próbálta kihúzni a kezét.
- Kisfarkasoooook!Most születnek! Ne mondd már, hogy nem akarod látni!
  Közben beérkeztek a trónterembe, ahol már az első kisfarkas ott vergődött az anyja mellett. Xellos arra nézett.
- Pfúj! Hát nem! - futólépésben indult volna vissza a szobájába, de Zeras-sama visszafogta.
- Fogadj szót szépen! - akármilyen kedves hangsúllyal mondta, a szeméből villámok hullottak Xellos felé. A kisfiú elfintorodott.

  Zeras-sama odament a farkashoz, és várt, amig az összes kicsi meg nem született. Xellos is ott ült, de nem igazán tetszett neki, amit látott.
- De jó! - csillogott chibi arccal Zeras-sama. - Hat!
  Pár pillanat múlva azonban közelebb hajolt, és szemügyre vett egy kicsit. A farkincájánál fogva felemelte, maga elé tartotta és megrázta.
- Helyesbítek. Öt! - ezzel Xellos kezébe nyomta a halott kisfarkast. - Vidd ki, és dobd le a hegyről.
  Xellosnak teste lelke nem kívánta a melót, ahogy a kezében a vértő tocsogó, és főleg döglött kisfarkas elnyúlt, eléggé felkavarodott a gyomra. Minden esetre felállt, és elindult a kijárat felé.
  Miközben ment, merthát nem volt a kestély valami kicsi, félhangosan dohogott magában.
 - Xellos-chan, csináld ezt! Xellos-chan, csináld azt! Anyu folyton engem ugráltat, ő meg csak issza azt a szörpszerű valamit. Meddig tartott volna eltüntetnie ezt a kis dögöt? - nézett morcosan a kicsi farkasra a kezében.

  Kiment a szabadba. Alkonyodott. Úgy gondolta, csak elhajítja a farkast, aztán majd megeszik a keselyűk, vagy éppen a többi farkas, ahogy tetszik, de inkább leült, kezében a farkassal és nézte az eget, aminek pont olyan színe volt, mint a hajának.
- Cöh... - felsóhajtott, és a kisfarkasra nézett a kezében. Jobb kezével szórakozottan simogatni kezdte a selymesnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, újszülött és újhalott kis állatot.  - Gusztustalan vagy!
  Vissza felnézett. Valahol, nagyon magasan megpillantott két árnyékot a felhők közt. Óriásiak lehettek. Aranysárkányok.
- Anyu azt mondta... - kezdett Xellos filizofálni - azt mondta, hogy...
  Nézett egyy darabig, majd felemelte a kezét, amin még nem volt kesztyű, előbb az egyik, majd a másik sárkány felé mutatott. Azok, mint akiket lekaszáltak, kezdtek zuhanórepülésbe, és érkeztek pár másodperccel később óriási robajjal a földbe.
- Igen. Anyu pont ezt mondta - bólogatott Xellos.
  Nem is tudta, meddig ült ott, csak simizte a farkas hátát, majd egyszer, mintha a markában megmozdult volna valami. Először fel sem fogta, csak sokadik kis moccanat után tűnt fel neki, hogy valami mocorog a kezében.
- Háh?

  A kicsi farkas feléledt. Xellos tátott szájjal és chibiszemekkel közel emelte magához a miniatűr farkast. Az halkan nyüsszögött.
- Hát te? Feltámadtál, vagy mi a fene? - kérdezte a kisfiú.  - Így sokkal kawaiibb vagy.

  Zeras-sama ekkor ért ki, bizonyára hallotta a robajt, amit a sárkányok becsapódása okozott.
 - Nocsak! Te voltál, Xellos-chan? - mutatott sugárzóan a két tetemre.
 - Ühüm... - bólogatott a megszólított érdektelen arccal.
 - Az én kisfiam! - Vágta hátba úgy istenigazából Xellost, mire az arccal belefejelt a földbe - büszke vagyok rád!
 - Hümm...

  Xellos feltápászkodott kezében a csaholó kisfarkassal.
 - Még mindig nem dobtad ki? - nézett nagyot Juu-ou-sama. - Megmondtam, hogy...
  Amikor azonban Xellos ránézett a kisfarkas pedig nyüsszent egyet, azonnal kikapta a kezéből, és jól szemügyre vette. Megbökte az oldalát, mire az felvinnyogott.
 - Hogy csináltad? - kérdezte Xellost. - Életet simogattál belé?
 - Nem tudom... - rázta a kicsi a fejét.
 - Biztosan nem dobogott a szive, vagy valami... - tűnödött Zeras-sama, majd a mini farkassal a kezében elindult befelé, hogy az anyja mellé berakhassa az új porontyot.


  Pár hónap múlva Xellos a szobája padlóján ült, és egy mazoku nyelven írodott könyvet olvasott. Alig bírta kibetűzni, mert alig egy hete, hogy megtanult olvasni, de egész jó érezte magát, miközben próbálta kisilabizálni a betűt jelentését. Valami kopogott odakint. Fülelt. Már megint Zeras-sama közeledett a szobája felé. Unottan felállt, és átsétált a szobának abba a sarkába, ahová általában nem ér el a robbantás. Remekül időzített, ahogy odaért, már robbant is az ajtó.
- Xellos-chan...
- Megint a farkasok, anyu? - szólalt meg Xellos a sarokból.
  zeras-sama arca megrándult, mert rosszul érintette hogy ezúttal nem küldhette  falnak Xellost. Odament hozzá, hogy lekeverjen egyet neki, de végül is tűrtőzette magát.
- Nem! - mondta természetes hangsúllyal, majd kikapta Xellos kezéből a könyvet, hogy az ráfigyeljen, és porrá égette, ahogy hozzáért.
- De... - Xellos felháborodottan nézett a könyv után, majd durcásan keresztbe tette a kezét maga előtt, és felhúzta a lábát. - Olyan vagy, anya... - fordította el a fejét.
- Ne húzd ki a gyufát! - rángatta fel a karjánál fogva Xellost Zeras-sama a földről. - Csak adni akartam neked valamit. De ha nem kell, hát nem erőszak! - vont válat, és már indult volna ki.
- Nee, Okaa-san!
  Zeras szemöldökét felhúzva visszafordult.
- Gomen nasai - mondta Xellos kelletlenül.
  Beastmaster még dühösen nézett rá egy darabig, amig a "fia" állta a pillantását, ám, mikor lesütötte a tekintetét, fáradtan felsóhajtott.
- Csak ezt hoztam. Gondoltam, már szükséged lehet rá. - ezzel Xellos felé dobott egy sötétlila, lángoló, gömböc szerű valamit. Xellos automatikusan kinyúlt a gömbért, majd elkapta és nézte.
- Mi ez? - Felemelte az egyik kezében, gondolt egyet, és a fény abban a pillanatban egy hosszú, elágazó végű bot lett belőle, a végén egy vörös gömbbel.
- Most már teljesen a részed - mondta Zeras-sama, és válat vont. - Hogy mondtad? Nem kell?
- Nem, nem mondtam! - fogott rá jó szorosan a botra a kicsi, ami nagyobb volt, mint ő maga.
- Na azért... - morogta Zeras, és már ott sem volt.
  Xellos a botra nézett. Beszélt neki Juu-ou-sama valami olyasmiről, amit még a teremtetésekor kapott, a saját részeként, de valahogy kiszakadt belőle, mert gyerekként még nem volt elég erős hozzá. Az, hogy most nála van, az csakis azt jelentheti, hogy már elég erős.
- Talán meg kéne köszönnöm...
  Zeras tróntermébe teleportált. A nő a trónszékén terpeszkedett, egy cigarettával a kezében, sötét füstbe burkolva szinte az egész helyiséget. Érdeklődve nézett Xellos felé.
- Na, mit keresel itt? - vetette oda kelletlenül. - Mégsem akarod magadnál tartani? - bökött állával a bot felé.
- De...  én... csak azért jöttem, hogy megköszönjem.
- Mit köszönsz rajta? A tiéd, ha nem tévedek.
- Azért köszönöm....
- Cöh... - horkant fel Zeras, majd a kezében megjelent egy borospohár, tele vörösborral, aminek a tartalmát fel is hajtotta.
  Xellos csak állt ott, és nézte.
- Ne állj itt, mint valami idióta! - förmedt rá Zeras. - Mit akarsz még?
- Én csak... én...
- Ki vele!
- Ezt most azért kaptam, hogy...
- Hogy használd majd, ha használnod kell. Most pedig tűnés!
  Lett volna még kérdése, de csak meghajolt Zeras-sama felé, és elindult kifelé a trónteremből. Puha tappancsok hangját hallotta maga mögött, és megfordulva látta, hogy egy ezüstös színű, fiatal farkas lohol utána. Xellos rámosolyogott, és hagyta, hogy a farkas kövesse, egyenesen ki a szabadba, oda, ahol a farkas kicsiként új életet kapott.
  Xellos leült a földre, és hátát a kastély falának vetette. A farkas kilógó nyelvven csaholt mellette, mint valami kutya, érdeklődve szemlélte a botot, majd hirtelen ötlettől vezérelve ráharapott.
- Hé! - csapott Xellos a farkas orrára, mire az elengedte a a fegyvert. - Hagyod békén! Rossz vagy! Szégyeld magad! - kiáltott le a farkast a fiú.
  Az nyüszített egyet, majd az orrát Xellos kézfejének nyomta, mint egy bocsánatkérésül.
- Csak a baj van veled... -morogta a kisfiú.
  A farkas vakkantott egyet, és képen nyalintotta Xellost. Az bosszúsan horkant egyet, majd letörölte az arcát a felsőja ujjával. Az állat ida-oda futkosott, aztán végül lefeküdt, fejét épp Xellos ölébe ejtve, aki szórakozottan cirógatni kezdte a fejét. A kisfarkas, amióta csak járni tud, azóta nem hajlandó senkinek, még szinte Zeras-samának sem szót fogadni, csak neki. Tudja, hogy ki mentette meg. Hálás. Mindig a nyomában van, jól érzi magát vele. Titokban a fiú sem bánta, kicsit olyan érzés volt, mintha lennének barátai.
  Nagyon sokáig ültek ott, szemükkel két távoli, csontváznak tűnő dologra fókuszálva.
- Jól tettem? - kérdezte Xellos a sárkányokon gondolkodva.
  A farkas csak vakkantott egyet.
- Elhamarkodtam. Csak az erőmet szerettem volna kipróbálni.
- Wooff!
- Anyának tetszett a dolog.
- Woof!
- Nekem nem annyira.
- Morr...
- Miért érzem úgy, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni? Ahogy Anya mondaná, következmények, vagy mik lesznek...
- Morr...
  xellos a szobájába teleportált.

  Ezer évvel később. Xellos megjelent a trónteremben, majd letérdelt.
- Szóltottál...
- Igen! Feladatod van! Az eddigi legnagyobb. Sőt. Talán egész életedben ez lesz a legnagyobb feladatod.
- Éspedig?
- Harcolnod kell a szörnyháborúban.
- Értettem.
- Akkor indulhatsz is!
 Xellos fejet hajtott és kiteleportált a bejárathoz, ahol egy jól megtermett, felnőtt farkas várta, és egy mély mordulással köszöntötte.
- Erről beszéltem ezer éve... - mondta Xellos a farkasnak, majd elteleportált. Véghez kellett vinnie a küldetését.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés